meg a teáskanna

hat óra phnom penh félóra átszállás, szarakodás; újabb három óra a határig. a security check nem túl komoly, bár ma valamiért bekapcsolták a poggyász-szkent. ilyet sem láttam itt; gondosan ki is kerültem. nem volt kedvem egy szem kézitatyómmal beállni az elcseseztt hosszú sorba ahol már az előttünk beérkezett három másik busz teljes turista serege kísérte elfáradt tekintettel a délkeletázsiai hercehurcáktól lepusztult hátizsákok lassú menetét az átvilágító gép előtt. sohai-lyen-lassan nem sikerült még átérni vietnámba. még három óra busz-út minimum ezen a szar úton....kambóba átjönni mindezek ellenére megéri. bár valahányszor ott vagyok azt érzem szeretnék bár itt lenni és vica verza. persze, teljesen más a két hely.

siem reap-ben megállt az idő. nem tudom miért pont ezt az érzést váltja ki belőlem ez a hely. lehet csak a közlekedés, a rengeteg végtelennek tűnő buszozás rossz utakon (az a lassúság, az ami felkavar), lehet hogy az ahogy a busz melett felsorakozó asszonyok fejükön fonott kosárral bambusznádcsőbe töltött főttrizst árulnak... de lehet, hogy mert a templomkertek mellet a köveiket kopogtató szobrásztanoncok mintha tíz évszázada ugyanazokat a motívumokat, jeleket, alakzatokat pattintanák ki... de az is lehet csak, hogy az út szélen parázson halat sütögető nénik miatt vagy talán a függőágyból kókuszdiót és benzint áruló fekete talpú élénk szemű gyerekek miatt. talán a faházak, talán a vörös porral borított erdei utak a városban mindenfelé, talán az udvarokban a gyümölcsfák, a mangó, a papaja, a banán, a kókusz; talán az éjszaka lehulló kókuszdió zörrenése a faleveleken, talán a gekkók neszezése a házfalon. talán az, hogy a kockás abrosz sem változik soha az asztalon, meg a teáskanna, meg a zöld indamintákkal festett porcelán kis teáscsésze sem (pár üvegpohár ami eltörik néha, igy tiltakozva az időtlenségük ellen), meg polcon hagyott kés (couteaou), kanál (cuillère), fedő (couvrir), tésztaszűrő, csomó fűszer meg bogártetem. mintha a víz is megállt volna a monszun előtt. trópusi novényekkel benőtt sekély vizű folyó most gondolja végig az elmúlt év lehordot minden szennyét.

hárman állunk a konyhateraszon. enci, etienne és én. itt én fotózok most enikő gépével épp, etienne meg elővesz egy még bontatlan gyoskötöző csomagot