puzzle

megint előkerült egy kambodzsai fotó.

breaking the ice

meg a teáskanna

hat óra phnom penh félóra átszállás, szarakodás; újabb három óra a határig. a security check nem túl komoly, bár ma valamiért bekapcsolták a poggyász-szkent. ilyet sem láttam itt; gondosan ki is kerültem. nem volt kedvem egy szem kézitatyómmal beállni az elcseseztt hosszú sorba ahol már az előttünk beérkezett három másik busz teljes turista serege kísérte elfáradt tekintettel a délkeletázsiai hercehurcáktól lepusztult hátizsákok lassú menetét az átvilágító gép előtt. sohai-lyen-lassan nem sikerült még átérni vietnámba. még három óra busz-út minimum ezen a szar úton....kambóba átjönni mindezek ellenére megéri. bár valahányszor ott vagyok azt érzem szeretnék bár itt lenni és vica verza. persze, teljesen más a két hely.

siem reap-ben megállt az idő. nem tudom miért pont ezt az érzést váltja ki belőlem ez a hely. lehet csak a közlekedés, a rengeteg végtelennek tűnő buszozás rossz utakon (az a lassúság, az ami felkavar), lehet hogy az ahogy a busz melett felsorakozó asszonyok fejükön fonott kosárral bambusznádcsőbe töltött főttrizst árulnak... de lehet, hogy mert a templomkertek mellet a köveiket kopogtató szobrásztanoncok mintha tíz évszázada ugyanazokat a motívumokat, jeleket, alakzatokat pattintanák ki... de az is lehet csak, hogy az út szélen parázson halat sütögető nénik miatt vagy talán a függőágyból kókuszdiót és benzint áruló fekete talpú élénk szemű gyerekek miatt. talán a faházak, talán a vörös porral borított erdei utak a városban mindenfelé, talán az udvarokban a gyümölcsfák, a mangó, a papaja, a banán, a kókusz; talán az éjszaka lehulló kókuszdió zörrenése a faleveleken, talán a gekkók neszezése a házfalon. talán az, hogy a kockás abrosz sem változik soha az asztalon, meg a teáskanna, meg a zöld indamintákkal festett porcelán kis teáscsésze sem (pár üvegpohár ami eltörik néha, igy tiltakozva az időtlenségük ellen), meg polcon hagyott kés (couteaou), kanál (cuillère), fedő (couvrir), tésztaszűrő, csomó fűszer meg bogártetem. mintha a víz is megállt volna a monszun előtt. trópusi novényekkel benőtt sekély vizű folyó most gondolja végig az elmúlt év lehordot minden szennyét.

hárman állunk a konyhateraszon. enci, etienne és én. itt én fotózok most enikő gépével épp, etienne meg elővesz egy még bontatlan gyoskötöző csomagot

odafagyva

e esti busz persze nincsen. hat órakor a határt lezárják a (talán) vietnámiak vagy valami közös megegyezéssel a két ország közti forgalom az éjszaka folyamán amikor is mindenki - naná hogy a határőrök és a vámosok is -, alszik. csak én vagyok olyan hülye, hogy azt gondolom, majd a buszon.... a legutolsó délután háromkor indul holnap (pénteken) és hatra érek vele a határhoz. onnan kábé este kilencre pnom penhbe ahol is megáll az élet. olyankor már nem megy senki sehová. gondolkodom van-e valami hely a környéken ahol át lehet simán vészelni 8 órát a reggeli buszig. netkávézó biztos nem de egy bár ahol van net, talán. de ezt sem nagyon hiszem. hátizsákos hotel: zsúfolásig minden; próba szerencse, holnap este kiderül. fognak elegen pattogni a busz körül amikor beérkezik. reggel fél hétkor megy a másik siem reap-be. alvással nem lenne gond, naná a buszon. szerintem pörögni is fog a fejem egész éjjel (head ööd!) onnantól hogy átléptük a határt. amúgy ma sikeresen vévigcsináltam az észt minisztérium honlapján a ki tud többet észtországról kvízt. juniusban eredmény, juliusban meglátjuk (hajrá).

tallin ma rányomta a bélyegét a napomra. tizenhárom helyi építészirodát sikerült búkmarkolnom a szafariban és ezek csak azok, amiket elsőre kidobott a linkedin....

holnap akkor indulás, hétvége, pecázás a rizsföldeken ilyesmik. amikor legutóbb ott voltam elkerekeztünk a romokerthez. ott száraz minden most és egyre melegebb. az egész évben meglehetősen egyenletes nappali hőmérsékletből ilyenkor kiveszi magát a monszun. estére sincs semmi ami lehűtené a levegőt, még így is minden kellemesebb a rengeteg zöld miatt mint abu dhabiban. körbemegyünk a házon...

otthon esik. már húsz centiméteres a hó és március. nem tudom mikor volt ilyen utoljára. azt hiszem amióta itt vagyok a legkeményebb teleket hagyom ki. most éppen írt és hogy jó utat. ide, ahol ilyen egyenesek a fák meg ilyen magasra nőnek az égig és a velük festett tájkép a világörökség része. alul a romokkal meg valahol a rizsföldekkel, a távolban meg a horizont fölött csak pár turista vette észre amikor arra fordulva fényképezni kezdtem amozdulatlan fehér lebegő testet egy léghajó az égen odafagyva...

pista a hajóról integet

a hétvégén újra kambó. van valami ebben a kis vidékies hangulatban ami nekifeszül az enbernek még így a turistaszezon közepe-vége felé is amikor tonnaszám jönnek az emberek ebbe a kicsiny városba: Siem Reap.

két hete is ott voltam. a folyó nagyon alacsony volt. most lehet igazán látni a kevés víz mennyi szemetet visz keresztül ebben a hulladékházakkal telerakott lemez-dobozvilágban. egy része lehullott kokuszdiótermés vagy egyéb meg nem tudom mondani milyen gyümölcs, virág elszáradt tartozéka ami a vízfelszínen úszva fenn fennakad a hidak közt felállított mesterséges gát- vagy szűrőrendszereken. a másik része és talán most ez már nagyobb méreteket ölt az utóbbi években, a városiasodó lét elhasznált szükségtartozékai, a csomagolóipar remekei és az egyre népszerűbbé váló motorok alkatrészei. ez utóbbiak nem úsznak olyan jól. bár gumiabroncsból lehet látni bőven a folyóban is ez "folyóeszkoz".

az emberek az utca kétoldalán a tuk-tukban függőágyon vagy a motorokon elterpesztve alszanak, pihennek, esznek, isznak, ragaszkodnak, szocializálódnak, várnak valamire. talán arra, hogy valakit elvihessenek egy fuvarra, talán nem. ahányszor elsétálok mellettük ezen elgondlokozom. furcsa dolog ez, ahogy a városi lét szociális "kellékei" benyomulnak egy ilyen európai ember számára falusi-őserdei miliőbe. jó azonban tudni, itt valamikor nagy város volt, ázsia legnagyobb korabeli városa. az emberek úgy élnek egymás melett mind a mai napig mint egy nagy család. biztos régen sem volt ez másképp. egymással csereberélnek dolgokat- legalábbis az az érzésem, ahogy figyelem őket. mintha tudomást sem vennének a pénzről, vagy legalábbis arről a fogalmi tartalomról amit mi pénznek nevezünk otthon és ami az európai gondolkodásunkban sajátos jelképpé alakult; nem csak fizetünk vele, de foglalkozunk, fogalmazunk vele, tréfálkozuk, kombinálunk, verseket írunk hozzá, elköltjük, drámázunk rajta és emberek tömegei gondolják úgy hogy a jövőjük, sorsuk irányítója lett.

az kevés ember aki fel s alá motorozik, lerékpározik vagy mondjuk autózik megy összevissza. isten tudja hova de összevissza. az úton nincsenek törvények, szabályok felfestve sem betartva. én meg ahogy készítem fel magam arra, hogy a hétvégén átbuszozom (13 óra) arra gondolok, vagy azokra a dolgokra amik ősszel ott velem megtörténtek. azokra a véletlenekre, vagy nem véletlenekre amik azt akarták, hogy akkor ott legyek és most meg egyszeriben magamra hagynak a következményeikkel. a vörös porral fedett utcáikkal, az ellopott kerékpárokkal, a fehér szúnyoghálóval, a pókkal a fürdőszobában, az árvízzel, a reggeli dinnyével, bannánnal, mangóval és kenyérrel (joghurttal), az álmos reggelekkel, a hajnali tekeréssel, a délutáni kávékkal, a franciákkal, az ausztrálokkal, a brittekkel, a khmerekkel (persze magyarokkal is) és észt, persze azzal is (és na persze , hogy!), az evezősversennyel, a vízbeborulsással, a kerékpárral borulással, a motorkerékpárral borulással, a tuk-tuk-kal borulással, a zötyögyős aszfaltutakkal (azóta segélyből helyrehozva), az útszélen kapható viszkisüvegben kiporcíózott ólommentes friss benzinnel.

oda kell mennem, hogy ne legyek egy kicsit itt ebben a városban, ahol minden annyira városi már a fentiekkel ellentétben. mindenki városiasan kiabál, eszik, dolgozik, pénzt kér/guberál elad, vesz, és közlekedik. ötmillió motorkerépkpárral. ebből a háborús károkkal sújtottak száma szerintem eléri a felét. ezeket én az utcára ki nem engedném még ott sem, ahol pedig azt kívánnám dögöljön meg a szomszéd tehene. itt is rétegekben rakódik le az élmény a kipufogógázzal együtt az erkélyemre. nem is az első erkély ez már amire rakosgatom a rétegeket pedig. ezen itt nincsen sok, csak pár; a régin volt. de nem takarították persze, vagy szerencsére, most már mindegy mert egy képeslap jött csak oda, a többi nem; nem volt többi eddig. itt valahogy semminek sem olyan az íze... illetve mindennek csilis halszósz ize van, ami valljuk be férfiasan egy szekérderék cecei erőspaprikával ér fel minden egyes kis tálka amit kitesznek az asztalra hogy abba mártogassad bele bármit amire ráismersz a tányérodon. amint belemártod ugyanis, tökmindegy lesz mi volt előtte. amúgy büszkék a konyhaművészetükre.

ugyanez nem mondható el a khmerekről már, akik talán nem azok, mert nem tudják mi az. ott jókat ettünk ennek ellenére az észttel (is). legalábbis utólag ezt gondolom. a piacon meg a pub-street mögötti kis utcában, ahol azt hírdetik szabadkézzel felírt kissé grafitire hajazó filctollírással, hogy keverd ki a saját koktélod, meg hogy bangkoki pénzt is beváltunk. vicces egy hely, mert az itallapon az áll, hogy rendelj egyet és mégegyet kapsz. ami valljuk be eléggé kifacsart üzletstratégia, bár őszintén próbálja követni a nyugati mintát. ennél csak az étlapon az oktom bus elírás a jobb....

a féldoláros csapolt angkor a környék vitathatalanul legroszabb és a legolcsóbb söre délkeletázsiában. keserű nosztalgiával a számban gondolok most erre így ebéd után, miközben körülöttem alszanak az emberek a padlóra fektetett gyékényeken. a képen Pista a hajóról integet a végtelenbe, illetve a nagy tónak meg az ottan úszú házban lakóknak, meg mindenkinek ameddig ellát, egy kicsit magának is, nekem is aki fotózom őt... neked is aki a képet nézi

februári mennyegző

chocolate cake

figyelem, a képeket helyenként szándékosan torzítottam el

merry xmas!

perforációk

bed mood

rat trap

soy left

who is going home

nem tudtam kihagyni, hogy ez a kép felkerüljön a blogra is. tegnap este félholtra röhögtük magunkat és elfogyott pár bor is meg sör is.

for those who is going home: see you in january :D)))K

SP out

sikerült megörökíteni amint épp bevetésre készűlt a mennyezeten, pont a fejünk felett. még ez a legtisztább étterem pedig a régi piacon

The Giant Tricycle

details II.

vizesnapok in siem reap II.

...tehát a városban minden valamirevaló szervezet, vendéglő és mobiltelefontársoság (van belőlük 12) indít egy hajót. ezek aztán mielőtt elindulnának teleszórják a vizet banánnal, virágokkal meg üres red bullos üvegekkel, hogy jó szerencséjük legyen majd meggyújtanak egy köteg füstölőt a hajó orrán. az ügyesebbeknek van szép zászlójuk is. nekünk ilyen nem jutott, csak amolyan európaiasan a szponzorok emblémája figyelt a textilen. nem is lett szerencsénk

snake soup

egy kis rövid kitérő mielőtt a verseny folytatódna. ma reggel levadásztunk két kígyót a szomszédban. a hoszabbik majdnem kétméter. a házigazdánk vadászta le pontosabban én csak fotóztam. hát ez lett belőle ebédre. ha érdekelnek valakit a részletek, megvan a teljes sorozat az elkészítésről is. jó étvágyat!

vizesnapok in siem reap I.

ebből az alkalomból jól telenyomták a folyót a rajongók mindenféle szeméttel. vicces volt ahogy egy kis ladikkal próbálják a kukáslányok legyőzni a többezerszeres túlerőt a parton. a közlekedés kaotikus még a hétköznapi átlagnál is valamivel jobban.

a vizben úszó tribünökön már koradélután a teljes filmes stáb tökrészeg. kicsivel később már a khmer evezősök is vidámak a fűtől és az angor sörtől, de a jól bírják. még csak egy hajó borult bele a vízbe. az edzések alatt egy ilyen akció után kb egy hétig viszkedett a bőröm mindenhol. most megúsztuk. a verseny logikájára nem jöttem rá, kétszer eveztem mindkét napon, de nem nyertünk asszem egyszer sem. viszont láttam így a kambodzsa teljes vezetőségét tesközelben a V.I.P. páholyban, ahol naplemente után is kötelező viselet a napszemüveg. na még eszembe jut valami azt a következő képek alá írom....

miminden van még itt

egészen érdekes helyeken lehet találni állatokat a konyhában. asszem még nem ért teljesen véget az esős idény

sárkányvadászat

ma reggel a konyhában kergetőztünk. előszőr azt hittem patkányok vannak még mindíg a házban, de úgy tűnik a legutóbbi party óta az utolsó kolónia is elhagyta a fészket.

amúgy a gekkó nagyon vicces állat. olyan a hangja mint a szamárnak és ezt a képességét éjjel szokta fejleszetni, miközben vadul kergetőznek a mennyezeten a macskaméretűre nőtt párjával. a legvicesebb a vertikális közlekedés. egyszer csak azt lehet hallani, hogy a konyhában nagy csörömpoléssel landol az edényeken egy-egy a menyezetről lehulló méretes hüllő. amikor pedig így csinál, mint a képen, nem kell semmi rosszar sem gondolni, ő valószínűleg jobban fél.

csigadenz

a khmer emberek rengeteg sört meg tudnak inni azonban ez még nem jelenti feltétlenül, hogy rokonok vagyunk. a rendőrök még többet meg tudnak beleértve a faluvezetőt is. úgy számoltam tegnap az üres üvegekből, hogy hat ember körülbelül ötven litert pisilt az éjszaka folyamán az udvarban.