"(...) 1:1. Szabó Réka és Szász Dániel vécépapírtekercsekből szabályos kétosztatú sportpályát keretez a játéktérre, miközben Kelner Krisztián (zajzenész) elektronikus kütyüit hangkeltéshez kalibrálja. Improvizatív játékuk egy kapcsolatportrét mint sportmérkőzést kanyarít a szigorúan határos tértöretbe. Előbb mozdulatokat vágnak egymás arcába a térfelek egymástól távoli sarkából, majd óhatatlanul is a félpálya közelébe sodródnak. Át-, átnyúlnak, át-, áthajolnak, ami miatt kénytelenek – saját felük teljes uralma mellett is - némiképpen egymáshoz igazítani mozdulataikat, de csak később érnek egymáshoz, akkor is mindenki a maga térfelén maradva. Olyan végtelenül egyszerű és ismerős. Néha beleakad kezük, sarkuk a pályavonalba, lassan darabokra morzsálódnak a papírkeretek, lassan már csak emlékezni lehet az egykori szigorú térosztatra. De pontosan emlékszik mindenki. Tétova, megemelt színpadi ügyetlenséggel keresik az öleléshez a fogást, és amikor a kaotikus zajpépből egy hangnyi zenére lel az akusztika, ők is megtalálják. Hosszabbítás nincs, a végeredmény a rituális eredményhirdetést megelőzően már a cím nomen est omen-jéből nyilvánvaló.
A LOW Kultfeszten Mette Ingwartsen két darabját (Manual Focus, 50:50) és Ivana Műller While We Were Holding It Together című produkcióját nézve arra a gondolatra jutottam, hogy pusztán egyetlen ötlet (egy nagyon-nagyon jó ötlet sem) nem lehet elég egy jó darabhoz. Az 1:1 szintén egyetlen ötlet, "pusztán" nélkül. Szabó Réka és Szász Dániel mozgásos rögtönzésének és a hangzó atmoszférának izgalmas pillanatnyisága, mozdulatsoraik egymásra hangolt kvalitásossága húzzák alá a szellemes és érzékletes alapötlet sajátértékét.
Meg ezért…
Így – Szabó Réka és Szász Dániel összeölelkezésével - ért véget a 7. L1 Kortárs Táncfesztivál."
Török Ákos
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése